Jelenlegi hely

Szúnyogcsípés

Fórum: 

Kedves Doktornő!

Van egy német foltos óriás nyuszim, és az elmúlt egy hónapban megcsípték a szúnyogok. Az étvágya jó, a kedve is, iszik rendesen, tehát minden normális. A fülén viszont illetve az orrán nagyon sok csípés van,melyek duzzadtak, csúnyák.Néha nehezen veszi a levegőt. Vérhólyagokhoz tudnám hasonlítani a sebeit. Sokat utána olvastam már, hogy a szúnyogcsípés elviszi a nyuszit, viszont ő már hetek óta betegeskedik,de nem tudok rajta segíteni. Hogyan tudnám ezeket a sebeket ápolni? Próbáltam már fertőtlenítő szerekkel ecsetelni, eddig kevés sikerrel. Fényképet is készítettem a nyusziról. Ha van rá mód, elküldeném. Előre is nagyon szépen köszönöm a segítségét!

Kedves Foodi!

A szúnyogok csípésükkel terjesztett myxomatosis nevű betegségnek számos formája ismert. Időnként a nyuszi olyan erős immunrendszerrel rendelkezik, hogy a vad vírussal történt fertőzés ellenére nem pusztul el, hanem hossza felső légúti betegeskedés kezdődik. Ilyenkor azért szoktunk megkezdeni egy antibiotikumos kezelést, hogy az alap vírusos betegségre ne fertőzzön még egy baktérium is, és esetleges ne terjedjen a betegség a tüdőre is, mert annak gyulladását már sokkal nehezebb kikezelni és sokkal valószínűbb, hogy a nyuszit elveszítjük.
A legjobb tanácsom az lehet, hogy az antibiotikum kúra megkezdése érdekében forduljon állatorvosához (mivel minden antibiotikum vényköteles) és kezdjék el mihamarabb a kúrát.
A gyógyulást elősegíti nagy mennyiségű vitamin adagolása is, amit szintén azonnal megkezdhet és ezekhez a szerekhez állatpatikában vény nélkül is hozzájuthat. Javasolnám a Jolovit oldatot, vagy a Vitaminas TT port.

Üdvözlettel: Dr. Farkas Patrícia