Jelenlegi hely

szem

Fórum: 

Kedves Doktornő!

Azzal a kérdéssel fordulok önhöz hogy a nyuszimnak (csak) a jobb szeme alatt egy elég nagy dudor van kb 2 ujjbegynyi, voltam vele állatorvosnál a szegedi kiállat-ambulancián ott megröntgenezték és azt mondta a doktor úr hogy a csontállomány elkezdett talán szivacsosodni de teljesen tanácstalan mert ilyennel még nem találkozott. Második hete kap antibiotikumot de félek hogy hiába megyek vissza nem tudnak nekem semmit mondani. A Doktornőnek van-e esetleg valamilyen sejtése vagy találkozott-e már ilyen problémával mert nagyon sokat segítene? Egy hónapja voltam először a szemkönnyezése miatt akkor Tiacil szemcseppet írt fel kötőhártyagyulladásra gyanakodva, rá három hétre alakult ki a dudor.

Válaszát előre is köszönöm!
Üdvözlettel, V. Emese

Kedves Emese!

Én a leírtak alapján fogmedri tályogra gyanakszom. Sajnos nyusziknál elég gyakori probléma és a megoldása a tályog megnyitása, általában az érintett fog vagy fogak kihúzása is szükséges. Mindenek előtt azonban a dudor próbaszúrását javasolnám, természetesen bódításban.
Ha ténylag tályogról van szó, akkor a megnyitás után több mód is van arra, hogy megakadályozzák a gennyel való telődést. Választhatja orvosuk azt, hogy nyitva hagyja és gyakran átöblíti, bedrenálhatja és azon keresztül öblíti. Levarrhatja a tályog széleit ajakszerűen és így akadályozhatja meg, hogy a seb beforrjon. Ez a módszer az ún. erszényesítés. Lehetséges az a módszer is mikor antibiotikummal átitatott gyöngyöket helyeznek a tályog kitisztított üregébe és azt bevarrják.
A próbacsapolás mindenképpen szükséges, de a kötőhártya gyulladásos előzmény nagy valószínűséggel a tályog keletkezésére utal.
Remélem tudtam segíteni, de ha kérdése van akkor nyugodtan írjon!

Üdvözlettel: Dr. Farkas Patrícia

Kedves Doktornő!

Először is köszönöm hogy ilyen hamar válaszolt! Az lenne még a kérdésem, hogy ha tályogról van szó akkor ebben az esetben esetleg kifejezetten jó jel még hogy rendesen eszik? Persze tudom, hogy a nyusziknak mindig ez a mérvadó, hogy eszik és jó kedve van de ha ez a tályog már nagyon rég ott lenne akkor fájna neki és nem enne és akkor már nem lehet segíteni, remélem érthető mire szerettem volna rákérdezni? A másik pedig, hogy a Doktornő rendel-e valahol vagy esetleg, tudod nem túl stílusos és nem szép dolog ilyet kérdezni, de nem tudja hogy Szegeden ki az aki rendesen kikezeli mert már nem akarok felesleges köröket futni mert akkor minden héttel távolabb leszek attól hogy meggyúgyuljon és hogy ennek mégis körülbelül mennyi a költségvetése?

Várom mielőbbi válaszát!
Üdvözlettel, V. Emese

Kedves Emese!

Az valóban nagyon jó jel, hogy a nyuszinak megtartott az étvágya és jó a kedve.
Sokszor a tályogok egyáltalán nem okoznak fájdalmat, de mégis egy gyulladt területről van szó, ami bizony hemzseg a kórokozóktól. Azért fontos a tályog jelenlétét megszüntetni, mert a tartósan fennálló gyulladás a csontszövetet is beolvaszthatja.
Nagyon szívesen foglalkoznék önökkel, de még néhány hónapig szülési szabadságon vagyok a kisfiammal, de egyébként magam is Szegeden rendelek.
Egzotikus állatka gyógyításával kapcsolatban én Szőke István doktor urat javasolnám önöknek Újszegeden. Jó ember és szakember, egyszerre szakvizsgáztunk is egzotikus állatok gyógyászatából.
A költségekről nem nagyon tudok tájékoztatást adni, mivel az árak rendelőnként változnak, de 10-12 ezer forint körül lehet nagyjából készülni.
Ha kérdése lenne még akkor nyugodtan írjon!

Üdvözlettel: Dr. Farkas Patrícia

Kedves Doktornő!

Köszönöm válaszát és teljes mértékben megértem, hogy most a kisfiával kell foglalkoznia :) Két héttel ezelött lett csinálva rtg felvétel és akkor azt látta a doktorúr hogy a csontszövet eltűnt és azóta a dudor is ugye nagyobb lett, szóval mennyire van rá esély hogy meggyúgyul vagy az, hogy már a csontállomány nem szilárd nem jelenti azt hogy ki lehet belőle gyógyítani vagy kezelni lehet. Maga a dudor maximum 1 hónapja tapintható ki ez nem tudom hogy egy tályog esetán mennyire súlyos eset már, hogy ennek mennyi a lefutási ideje.

Várom mielőbbi válaszát!
Üdvözlettel, V. Emese

Kedves Emese!

Őszintén szólva minél inkább érintettebb a csontállomány annál rosszabb a kórjóslat. Pont ezért nem is érdemes nagyon várni, hanem minél hamarabb a tettek mezejére kell lépni.
Nem szeretném azonban elkeseríteni, mert minden a vizsgálatok fényében fog körvonalazódni és az állatkák sokkal szívósabbak, mint gondolnánk. Biztos vagyok benne, hogy Szőke doktor is fog röntgent csinálni, de ha van rá lehetősége, akkor kérje el a korábbi röntgent is mert informatív lehet a változások összehasonlítása is.
Ha a tályogot sikerül felszámolni és a kezelésekre jól reagál a nyuszi, valamint az étvágya továbbra is megtartott, akkor minden esélye megvan rá, hogy teljesen felépüljön, de ehhez biztosan az kell, hogy minél hamarabb biztos diagnózis legyen és megfelelő kezelés kapjon.
Kívánom önöknek a legjobbakat és ha bármiben segíthetek írjon!

Üdvözlettel: Dr. Farkas Patrícia

Kedves Doktornő!

Az a probléma, hogy Szőke doktor úr most betegség miatt nem rendel és nem tudom hogy ez meddig áll fenn. Tanácstalan vagyok, hogy akkor menjek Szalay doktor úrhoz és mondjam neki, hogy tályogja lehet és erre kezelje vagy várjam meg míg Szőke doktor úr újra rendelni fog? Sajnos Szalay doktor úrral kétségeim vannak, jó persze ő az orvos, de mikor megnézte az rtg felvételt és azt mondta, hogy nem látott még ilyet a praxisa alatt, Ön pedig a leírtak alapján biztosabbat tudott mondani, nem gondolom, hogy okos ötlet lenne oda visszavinnem, tényleg teljesen tanácstalan vagyok. :(

Várom válaszát!
Üdvözlettel, V. Emese!

Kedves Emese!

Sokszor többszöri vizsgálat is szükséges lehet egy diagnózis felállításához, ezért az első vizsgálat eredménytelenségétől még nem kell megijedni. Mivel Szalay doktoréknál három orvos is dolgozik ezért kérheti, hogy konzultálják meg az esetet.
Nem tudom, hogy Szőke doktor mikor fog rendelni, de ha csak néhány napról van szó, akkor azt talán ki lehetne várni. Ha több, mint egy hét, akkor érdemes más felé segítséget kérni. Visszatérhet tehát Szalay doktorékhoz is. Úgy tudom náluk Perényi doktor gyakrabban foglalkozik egzotikus állatokkal, talán érdemes lenne az ő szakvéleményét külön is kikérni, főleg ha már házon belül vannak a leletek.

Üdvözlettel: Dr. Farkas Patrícia

Kedves Doktornő!

Ma voltam Szőke doktor úrnál de semmi bíztatót nem mondott. Azt mondta hogy lehet Pasteurellózis de elolvastam a tüneteket és sem az orrfolyás sem a köhögés sem a nehéz légzés nem jelentkezett nála, attól még lehet h ez fertőzte meg ? Hétfőn viszem vissza mintát venni a tályogból. Montam neki, hogy Szalay doktor úr csinált rtg-t és ha tényleg már beolvasztotta a csontállományt akkor nem lehet mit tenni de mesélte egy másik nyuszitartó hogy neki a nyuszija már enni sem tudott és úgy gyógyították meg, ez tiszta szerencse vagy tényleg van esély hogy ezt még így is kezeljük és pár évet meg élhessen?

Várom mielőbbi válaszát!
Üdvözlettel, V. Emese

Kedves Emese!

Sajnálom, hogy rossz híreket kaptunk.
Az esélyek nagyjából attól függenek, hogy a csontállomány mekkora része érintett. Ha viszonylag kicsi, és sikerül alaposan kikezelni a tályogot, akkor még jó helyzetben vagyunk. Nekem is volt egy nyuszi betegem, akinél őszintén megmondom nem bíztam a felépülésben. Kisebb mértékű csont beolvadás is volt nála, ráadásul a tályog nem határolódott igazán körbe, hanem szinte szétfolyt az állkapcson. Mégis két hétig tartó intenzív kezelés és további otthoni ápolás után meggyógyult és még 2 évet tünetmentesen élt.
A Pasteurellózist úgy értette a doktor úr, hogy maga a baktérium juthatott be a szövetek közé és képezte a tályogot, nem feltétlenül a klasszikus a légúti betegségre gondolt. Ha mintát vesz, akkor a baktérium tenyésztés után úgy is ki fog derülni, hogy miről van szó.
Én biztatnám önöket, hogy ne adják fel, hanem tartsanak ki, mert a nyuszik néha hihetetlen gyógyulásokat tudnak produkálni. Ha nem nagy a beolvadás, akkor még van esély.
Ha tudnak akkor írjanak hogyan alakul a kezelés, mert érdekelne mi történik a nyuszival. Még a kis online betegeimért is aggódok, és persze ha kérdés lenne, vagy valamiben tudok segíteni írjanak!

Üdvözlettel: Dr. Farkas Patrícia

Kedves Doktornő!

Hétfőn a doktor úr felnyitotta a tályogot, azt mondta nagyon nagy neki és a rtg képen is látszik hogy már eléggé beolvasztotta a csontot :( nem a foga miatt alakult, a szájából semmit nem láttot. Az étvagya nem a régi de eszik répát, kisebb magokat, szénát, száraz fűzfalevelet, pár falat bébikaját meg kenyérhéjjat tudom hogy nem a legjobb étel neki a kenyér de így tudom hogy ha már ez sem kell neki akkor baj van :( ma reggel hallottam hogy tüsszögött párszor de nemtudom hogy a tályog miatt vagy azért mert megfázhatott míg elvittem a rendelőbe. Kijönni nem nagyon akar a ketrecből, van hogy kiszedem akkor kicsit kint van de egyből megy vissza vagy bemegy az asztal alá és ott kuporog tovább.Csütörtökön megint kiüríti neki addig minden nap kap antibiotikum szurit. Nagyon aggódom érte és úgy félek hogy nem fog felépülni :(

Üdvözlettel, V. Emese

Kedves Emese!

Természetes, hogy aggódik, de nem szabad feladni! Gondoljon arra, hogy most mindent megtesz azért, hogy a nyuszi meggyógyuljon! Az is természetes, hogy a nyuszikát megviseli a sok rendelői stressz, lefogások, kezelések. Amit javasolnék a kezelés teljes ideje alatt, az probiotikus készítmény etetése, mivel az antibiotikum kúra komolyan megviselheti a nyuszi bélflóráját. Állatpatikában vény nélkül vehet ilyen készítményeket por vagy paszta formájában is. Én inkább a pasztát javasolnám.
Tartsanak ki és bízzanak a javulásban!
Ha kérdése lenne bármivel kapcsolatban akkor nyugodtan írjon!

Üdvözlettel: Dr. Farkas Patrícia

Kedves Doktornő!

Ma megint felnyitotta a doktor úr a sebet de nem termelődött újra a genny benne, a kitenyésztésnek nem lett eredménye vagyis hogy aerob körülmények között. Ön szerint akkor ha most nem termelődött neki újra akkor később se fog, nem tudom hogy a későbbiekben hogy tudnám eldönteni hogy van-e neki benne genny hiszen maga a tályog nem lapult sokkal lejjebb. Nagyon szépen köszönöm a bátorító szavakat és a sok tanácsot! És még azt szeretném kérdezni, hogy a nyusziknál van-e valami jelentősége annak hogy rágják a betont, mármint a lakásban az összes élről lerágta a tapétát és a betont harapdálja, a lelki behatás és a ketrecbe rakás itt nem segít semmit, már 3 hónapja próbálkozom vele?

Üdvözlettel, V. Emese

Kedves Emese!

Nagyon örülök a biztató híreknek. Az mindenképpen nagyon jó jel, hogy nem termelődött újabb adag genny. A tályog ürege szép lassan lappadni fog csak egy kis idő kell neki. Ha újra megtelne azt észre lehet venni abból ha melegebb a tályog felett a bőr, a tapintata feszes, vagy éppen picit hullámzó. Sokszor általános tünetek mint láz és étvágytalanság is jelezheti, hogy a gyulladás fellobbant.
A beton rágcsálásának sokszor calcium, foszfor hiány az oka. Nyalósó behelyezésével sokszor ez megoldódik. Ha nem fogyasztja a nyalósót a nyuszi, akkor tojáshéjat lehet sütőben egy kis hőkezelésnek kitenni, majd összetörni porrá. A port tápra, vagy zöldségre, bébiételre rászórhatja és azt biztosan elfogyasztja a nyuszi.
Ha kérdése lenne még akkor nyugodtan írjon!

Üdvözlettel: Dr. Farkas Patrícia

Kedves Doktornő!

A nyalósó bevált, azóta csak héba-hóba megy oda a falhoz, de az is szerintem csak rosszalkodás :) Most az a probléma hogy a szeménél, ahol a tályog volt egy elég nagy területen belilult a bőre, Szőke doktor úr nem tudott rá mit mondani, tényleg olyan mint amikor az embernek belilu egy ütődés, de neki nem fáj a doktor úr is megnyomogatta neki, és én is de nem húzta el a fejét, ötletem sincs hogy akkor mitől alakulhatott az ki,vagy egyáltalán micsoda az.

Várom válaszát!
Üdvözlettel, V. Emese!

Kedves Emese!

Én úgy vélem a lila folt csak a regenerációs törekvés kísérő jelensége, ami a fokozott vérellátásból adódhat. Természetesen érdemes figyelni, de én úgy gondolom, hogy ez szépen magától fel fog szívódni.
Örülök, hogy a nyalósó bevált!
Ha kérdése lenne még akkor nyugodtan írjon!

Üdvözlettel: Dr. Farkas Patrícia